Márki-Zay: A Jobbiknak és az MSZP-nek össze kell fognia
A hódmezővásárhelyi győztes szerint ez a siker receptje. Ott olyan szocialista jelölt indul, aki a Jobbik támogatását is bevállalta volna az MSZP-é mellett.
A hódmezővásárhelyi győztes szerint ez a siker receptje. Ott olyan szocialista jelölt indul, aki a Jobbik támogatását is bevállalta volna az MSZP-é mellett.
„Éreztem, hogy nem én vagyok az az igazgató, akit ez az oktatásirányítás igényel" – mondta a júliusban leváltott makói iskolaigazgató, Rója István, aki most az MSZP színeiben indul a választásokon, de elárulta, akár a Jobbikkal közös jelöltként is elindult volna. Portré az egykor birkózó Rója Istvánról, akinek most Lázár Jánossal kell birokra kelnie.
Előbb az önkormányzat nem támogatta az igazgató pályázatát, majd végül az Emmi is úgy döntött, érvényteleníti a pályázatot, és hiába nem volt más jelentkező, újat ír ki.